(részlet Dieter Wiesner: Michael Jackson The Real Story c. könyvéből)
Újra és újra szembesültem azzal a kellemetlen helyzettel, hogy Michael családja beszélni akart vele, Michael pedig nem akarta, hogy zavarják. Tisztelettel kellett azonban bánnom velük, és nem küldhettem el őket csak úgy. Ki tudja, hányszor mondhattam nekik, hogy éppen zuhanyozik vagy még alszik; végülis rájöhettek volna, hogy ez nem igaz. Eljött a leszámolás napja, Joseph Jackson, Michael apja odajött hozzám a Four Seasonsben, és azt mondta:
- Beszélnem kell Michaellel. Hívd fel. Hívd fel most!
Hajthatatlan volt. Michael már utasított, hogy semmilyen körülmények között nem akarja, hogy megzavarják, de ott állt egy idősebb úriember, nem más, mint Michael apja. Így hát felhívtam Michaelt a lakosztályában, ami a szobámmal szemben volt, és úgy tettem, mintha egy képzeletbeli személy lenne a vonalban:
- Beszélnem kell Mr. Jacksonnal. Az apja van itt...
Michael úgy válaszolt, ahogy vártam.
- Ne engedd be!
Ott álltam és némán néztem.
- Joe - fordultam felé csalódottan -, ez nem fog összejönni. Még mindig alszik.
De Joe nem adta fel:
- Ébreszd fel! - ragaszkodott hozzá.
Nem tehettem mást, mint hogy határozottan kiálltam:
- Az nem lehetséges.
Michael lakosztálya nem volt szabadon elérhető. Senki sem mehetett be oda, még az apja sem. Michael soha nem nyitotta volna ki az ajtót. Kettőnknek volt egy előre megbeszélt különleges kopogtatásunk, ez volt az egyetlen jel, amelyre reagált. Természetesen az volt a feladatom, hogy ott legyek Michael mellett, és az ő kívánságai szerint cselekedjek. Ugyanakkor itt volt az apja, aki nyomatékosan kérte, hogy beszélhessen a fiával. Tárgyalnom kellett, és diplomáciai megoldást kellett találnom. Mivel Joe nem hagyta magát, elmentem Michaelhez, és megpróbáltam a lelkére hatni.
- Michael, az apád a szobámban vár, nem mondhatom neki csak úgy, hogy menjen el...
Michael kissé idegesnek tűnt, de némiképp enyhített a hangján.
- De Dieter, neked itt kell maradnod!
- Michael, biztos vagyok benne, hogy apád valami nagyon személyes dologról akar majd beszélni veled egy apa és a fia közötti beszélgetésben. Kissé kényelmetlen és kínos lenne számomra ezt hallgatni. Felhívhatsz, ha szükséged van rám.
Michael egy pillanatig sem tétovázott, és azt mondta:
- Nem, Dieter, maradj!
Úgy tettem, ahogy Michael követelte. Joe az ablaknál állt, és azonnal a lényegre tért.
- Michael, tudod mit? Van egy ötletem. Daphne Barak öt percet szeretne veled beszélni.
Ah, gondoltam, Daphne Barak, a zsizsegő újságíró a celebsajtóból, aki minden lehetséges alkalmat kihasznált, hogy interjúkat szerezzen. Daphne Barak nem akárki volt. Máig ismertek a Bill Clintonnal, Charlton Hestonnal, Teréz anyával és Nelson Mandelával folytatott beszélgetései. Michael azonnal reagált:
- Nem, ezt nem fogom megtenni.
Joe egy apa szigorúbb hangnemében válaszolt.
- De én azt akarom, hogy megtedd.
És így ment ez oda-vissza. Végül Michael elbizonytalanodott, és beadta a derekát:
- Oké, csináljuk. De csak öt percet.
Joe megkapta, amit akart.
Amikor Joe elment, Michael átgondolta a dolgokat, és azt mondta, hogy nem akarja megcsinálni az interjút. Nyilvánvaló volt, hogy Joe pénzt kapott volna az interjú megszervezéséért, és mivel Michael apja egyre idősebb volt, és Michael igyekezett jót tenni a szüleivel, végül engedett:
- Itt kell lenned velem. Mellettem kell maradnod. Nem akarok sokat beszélni, különben leállítod az interjút.
- Majd megoldjuk! - nyugtattam meg.
Az interjú előtti este aprólékosan megterveztük a találkozót. Michael mindig is azt mondta, hogy ha interjút ad, azt akarja, hogy az "valami kivételes" legyen. Michael a legtöbb interjúmegkeresésre nem volt elérhető; olyan volt, mint egy fantom. És amikor mégis adott egy interjút, még a tapasztalt sajtószakemberek is meglepődtek.
Az interjú napján, amelyet délre terveztek a Four Seasonsben, kora reggel kaptam egy telefonhívást New Yorkból. Az újságíró, Daphne Barak volt az, aki arról tájékoztatott, hogy már a Los Angelesbe tartó repülőn ül, és meg akar győződni róla, hogy minden készen áll. Mondtam neki, hogy a mi részünkről minden készen áll, és hogy jöhet. Nem sokkal tizenkettő előtt Joe Jackson és Daphne Barak megérkezett a szálloda halljába. Lementem a hallba, és együtt vártuk Michaelt, hogy lejöjjön. Ehelyett azonban Michael felhívott a mobiltelefonomon:
- Kérlek, gyere fel azonnal!.
Felmentem a lakosztályába, ahol az idegösszeomlás szélén találtam. Állt a nagy nappaliban, és a gyerekei kezét fogta.
- Fogd Prince-t, fogd Prince-t!
- Michael, mit csinálsz? - kérdeztem.
- El kell mennünk! - válaszolta.
Meglepődtem, és azon tűnődtem, vajon teljesen elfelejtette-e az interjút.
- Nem mehetünk el, Michael. Daphne már itt vár rád az előcsarnokban.
A válasza megnevettetett.
- Ezért kell elmennünk.
Próbáltam elmagyarázni neki, hogy a távozási kísérlet nem fog működni, de újra felkiáltott:
- Nem, Dieter, gyere, gyere, fogd Prince-t....
Parisszel a karján, a pániktól hajtva, Michael olyan gyorsan és fürgén mozgott, hogy nehezen tudtam lépést tartani vele.
Az én lakosztályom a szálloda folyosójának bal oldalán volt, Michael lakosztálya, ahonnan éppen menekültünk, a jobb oldalon, egy rövid sétára a vészkijárattól és a lépcsőháztól, amelyet senki más nem használt. A lépcsőházat tűz esetén használták, és mi úgy menekültünk, mintha lángolna a hely. A lifttel nem mehettünk, mert akkor Daphne és Joe meglátott volna minket. Michael képes volt megmozgatni az egész világot - elég volt egy ujjcsettintés egy stadionban, hogy 120.000 ember éljenezzen neki. De elég volt egyetlen nő, Daphne Barak jelenléte, hogy menekülésre bírja. Michael nyomás alatt érezte magát. Nem akarta megcsinálni az interjút. Főleg nem ott és nem akkor. Persze, beleegyezett, de a bensője azt kiabálta, hogy "nem".
A lépcsőházba érve egyre gyorsabban és gyorsabban haladtunk, lefelé száguldva a végtelen lépcsőkön a penthouse-ból a földszinten át a pincébe, a szálloda üzemeltetési központjába. Prince-szel az egyik karomban felhívtam a sofőrünket, és mondtam neki, hogy minél előbb érjen oda. A szálloda hátsó bejáratához kellett jönnie - vészhelyzet volt! A kocsiba érve lélegzethez jutottunk, és nevetnem kellett az abszurd helyzeten. Megkérdeztem Michaelt:
- Mit gondolsz, mit kellene most tennünk?
Ő elgondolkodott.
- Hívjuk fel Evvy-t. Foglaljon egy szobát. Menjünk a Mirage-ba.
A titkárnő, aki egyébként semmit sem hagyott félrecsúszni, nem tudta pontosan követni, hogy mit kértem.
- Hogy érti azt, hogy Mirage? Nem a Four Seasonsben foglaltunk szobát?
Azt nem értette, hogy mi már nem ott voltunk. A Mirage Hotelben foglalt le nekünk egy egész emeletet. Amikor megérkeztünk, a hátsó bejáraton kellett átmennünk. Közben a mobilom egyfolytában csörgött. Daphne Barak volt az, aki a Four Seasonsből hívott, és szitkozódó üzeneteket hagyott nekem. A hívásait csak Michael apjának szitkozódó hívásai és üzenetei szakították meg. Nos, legalább az interjúnak vége volt. Michael testőrei még mindig a Four Seasonsben voltak, így Daphne és Joe azt feltételezte, hogy elbarikádoztuk magunkat a lakosztályban. Világos volt, hogy a patthelyzet nem tarthat örökké. Hogy félrevezessem őket, felvettem Joe egyik hívását, és közöltem vele, hogy úton vagyunk vissza a Ranch-re. Ő és Daphne ezután autóba pattantak, és elindultak Los Angeles felé.
Mi mindenre képesek az emberek egy interjúért, és mi mindenre képesek azért, hogy ne kelljen interjút adniuk. Los Angelesben végül mindkettőjüknek eszébe jutott, hogy fel kellene hívniuk a Ranch-et, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ott vagyunk-e. Amikor megtudták, hogy nem vagyunk otthon, és nem is fogunk egyhamar visszatérni, megfordultak és rohantak vissza Las Vegasba. Hogy a helyzetet oldjam, végül azt mondtam:
- Michael, úgyis megtalálnak minket...
Nevetve válaszolt:
- Akkor nem jövök ki a szobából.
Joe újra hívott, és én felvettem.
- Dieter, ne tedd le a telefont - kezdte.
- Oké, Joe, beszélek veled, de ne kiabálj velem.
Joe meglepett engem:
- Nem, Dieter, tudod mit? Mondd meg a fiamnak, hogy szeretem. Tudom, hogy milyen.
- Ez jól hangzik, megmondom neki... - válaszoltam megkönnyebbülten.
- Mondd meg neki, hogy szeretem. Nem haragszom rá. Jól vagyunk - ismételte meg mégegyszer Joe.
- Köszönöm Joe. Rendben...
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Nem volt interjú. Megnyugtathattam Michaelt, hogy minden rendben van, és az apja már nem haragszik. Ha Michael eleve helytállt volna, az egész helyzet elkerülhető lett volna. De Michael utálta a konfrontációkat, különösen az apjával.
Fordította: cskata / Forrás: MJHFC/Facebook
