Ha már BAD szülinap van, akkor megosztom azt a részletet Walter Yetnikoff, a CBS egykori vezérigazgatójának önéletrajzi könyvéből, amit most találtam meg az anyagaim között. Yetnikoffról tudni kell, hogy egy eléggé nagyképű ember volt és bár MJ tehetségét maximálisan elismerte, időnként kicsit cinikusan ír róla. Szerintem ezen ne akadjon ki senki, ez is csak egy vélemény, egy szubjektív visszaemlékezés. 
***
BAD
- Utálom a borítót - mondta Frank Dileo, Michael Jackson menedzsere. - Úgy néz ki rajta, mint egy b*zi.
- Ezt megmondtad neki?
- Hogy mondhatnám meg ezt neki? Mondd meg neki te.
- Ha te nem mondhatod el neki, akkor én hogy tehetném?
- Tisztel téged.
- Nézd, Frank, én nem fogom azt mondani neki, hogy úgy néz ki, mint egy b*zi. Csak annyit mondok neki, hogy túl sok szemfesték van rajta.
- Imádja a szemfestéket. Azt gondolja, hogy menő.
- És fehérebbnek is néz ki, mint én.
- Azt is szereti. Tetszik neki ez az új külső.
- Nem tudja, hogy ez fura?
- A fura az rossz - mondta Frank. - És ami rossz (BAD), az jó.
A BAD természetesen Michael Thrillert követő albumának a címe volt. Ő és Quincy már évek óta dolgoztak rajta. Több volt, mint egy új kreatív termék, ez egy vállalati esemény volt. A részvényesek már várták. Tisch is várta. Még Paley is felhívott, hogy megtudja, mikor jelenik meg. A sajtó megőrült a várakozástól. Michael pedig, aki mindig is megszállott volt, most annak a ténynek volt a megszállottja, hogy mindenki más is megszállottan várta a megjelenést. A legégetőbb kérdés persze az volt, hogy a Bad túlszárnyalja-e a Thrillert.
- Nem ez a jó kérdés - mondtam Michaelnek, aki Kaliforniából telefonált. - Ha a Thriller felét eléri - ami valójában meg is történt -, akkor a BAD hatalmas siker lesz.
- A Thriller negyvenmillió példányban kelt el - mondta Michael. - A BAD el fogja érni a százmilliót. Kiírtam a fürdőszobám tükrére: százmillió. Bármi, ami ennél kevesebb, az rossz, és bármi, ami ennél több, az óriási.
- Legyen így!
- Walter, ezt neked kell megvalósítanod. Mindent túl kell szárnyalnia, ami valaha is történt a showbusiness történetében.
- Ezt akarjuk mindannyian, Michael. És ezért hiszem azt, hogy át kellene gondolnod a borítót.
- Nem tetszik a bőrdzseki? A bőrdzseki menő.
- A dzseki jó. De az a sok smink, Michael...
- Alig van rajtam smink.
- Pedig nagyon is soknak néz ki.
- Hollywoodban mindenki sminkel és mindenki plasztikai műtétet csináltat. A többiekhez képest nekem alig van. Miért cseszeget mindig mindenki engem?
- Csak egy javaslat, Michael - mondtam, tudva, hogy ideje visszakoznom.
- Nem akarok a sminkről beszélni. Beszéljünk inkább a promócióról.
- Szeretném, ha a CBS promóciós munkatársai és a legfontosabb viszonteladók egy csoportja eljönne Kaliforniába. Szeretném, ha személyesen találkoznál velük.
- Nem tetszik ez az ötlet.
- A borítókép egy dolog, Michael. Az a te dolgod. De most a lemezed eladásáról beszélünk. Az meg az én dolgom. Ha azt akarod, hogy a BAD az egekig szárnyaljon, akkor hallgatnod kell rám. Ha azt akarod, hogy beragadjon, akkor nem.
Meghallgatott. Az volt az ötletem, hogy adjunk egy vacsorapartit ötven-hatvan olyan értékesítőnek, aki képes befolyásolni a dolgokat. Azt akartam, hogy a Jackson család encinoi házában vacsorázzanak, abban a házban, ahol ő még mindig az anyjával és az apjával élt.
- Túl szégyenlős vagyok - mondta Michael. - Nem tudnék beszédet tartani vagy ilyesmi.
- Csak el kell jönnöd. Majd én elmondom a beszédet.
A beszéd elsöprő sikert aratott. Ez júliusban történt, közvetlenül a lemez megjelenése előtt. A vendégek izgatottan várták, hogy Michael otthonában lehessenek. Michael hálás volt, hogy én beszéltem: ő a legnagyobb művész, ez a legnagyobb album, ez a világtörténelem legnagyobb pillanata.
- Hogy jutott eszedbe mindaz, amit mondhatnál? - kérdezte.
- Te egy zseni vagy, Michael. Énekelsz, táncolsz, írsz. Ezt hívják tehetségnek. Amit én csinálok, azt süketelésnek hívják.
- A süketelés a te tehetséged.
- Jobb, ha nem velem beszélgetsz, hanem inkább elkezdesz az értékesítőkkel vegyülni - biztattam. De mint egy kisgyerek, úgy kapaszkodott belém. A figyelmének másik tárgya Bubbles, a csimpánza volt, akinek a hátsóját pelenka fedte. Végül asztaltól asztalig vonszoltam Michaelt, hogy pózoljon a képekhez. Nehezen tudott bárkihez is szólni; még csak a szemébe sem akart nézni senkinek. Bubbles fogta Michael bal kezét, én pedig a jobbat.
Legközelebb Tokióban láttam Michaelt. A BAD nagyon jól fogyott, Michael pedig világkörüli turnéra indult. A "BAD" Martin Scorsese által rendezett videoklipjét, amelyet egy brooklyni metróállomáson forgattak, az összes japán televízió sugározta. Átugrottam, hogy megnézzem a showt, és rábeszéljem a Sonyt a CBS Records megvásárlására. A Sonyt aligha kellett bátorítani. Már majdnem éjfél volt, amikor beléptem Akio Morita irodájába, és ő éppen akkor fejezte be a Paleyvel folytatott telefonbeszélgetést. Miután letette a telefont, láttam, hogy kikapcsolja a telefonhoz kapcsolt magnót.
(...)
Aznap este Ohga és én elmentünk Michael koncertjére. A backstage-ben láttam, hogy Michael kíséretéhez tartozik egy helyes kisfiú, aki nem lehetett idősebb tizenhárom évesnél. Megkérdeztem tőle, hogy mit csinál a turnén. "Michael barátja vagyok" - mondta. Tekintve, hogy Michael kényelmetlenül érzi magát a felnőttekkel, nem lepődtem meg. Furcsa volt, de igazából Michaellel kapcsolatban minden furcsa volt. A japánok imádták a furcsaságát, és " Michael Tájfunnak" nevezték a látogatását.
- Megvannak a legutóbbi eladási adatok? - kérdezte Michael a látványos show után.
- Ne aggódj. A BAD jól teljesít. Eladható.
- Mikor érjük el a százmilliót?
- Folytassuk a turnézást, és akkor tovább fog fogyni.
***
Fordította: cskata / Forrás: Walter Yetnikoff: Howling at the Moon
