Fordította: K. Richárd
Nos, én egy nyugdíjas zenei producer vagyok, 1978-2009-ig voltam aktív zenész, producer, hangmérnök és zenei mixer
Nagyon fiatalon kezdtem zenészként egy rockbandában 1965-72-ig. Aztán mikor eljött a főiskola ideje, felbomlott a zenekar, én pedig úgy döntöttem, hogy átülök az üveg másik oldalára. Talán a zenekar nem is volt elég kifinomult és úgy végeztük volna, hogy mások slágereit játszuk, ki tudja. A lényeg, hogy jelentkeztem egy lemezstúdiónál, hogy van-e munka. Azt mondták, hogy van, és ugyan spirituális értelemben nagyon távol volt tőlem ez a stúdió, itt kezdtem, takarítóként es mindenesként. De végül is rengeteg szakmai munkát is kaptam. Majd átmentem egy akkor induló, nagyon ambíciózus stúdióhoz, ami szeretett volna nagyobb nevű kliensek részére világszínvonalat nyújtani, s.ezt fokozatosan meg is valósítottuk Eljött Jeff Lynch az E.L.O-ból, másfél napot töltöttünk a Hold on tight demofelvételével, pedig nem is felvételre érkezett, csak kipróbálni ezt-azt. A dal nagy siker lett, így a következő évben felkért, hogy legyek a hangmérnöke a következő lemezéhez. A munka 1 évig tartott kisebb-nagyobb megszakításokkal, s nem mindig tudtam hazajutni a 2 éves lányomhoz, nagyon kimerítő volt.
A mai iskolák.nagyon jók, meglepő, hogy a kikerülő diákok milyen jól ismerik a stúdió-etikettet (mit lehet és mit nem). De reméljük, hogy az iskolák nem tanitják meg a diákokat "túl jól" abban az értelemben, hogy mindig mindenki ugyanazt csinálja. A diákoknak fontos tudniuk az 1. Leckét, de a 2.-at is, hogy akkor most csináld a magad módján (légy önálló)
Ezutan egy újabb ELO albumon kezdtem dolgozni, és ezzel egyidőben a Jacksons akkor készülő albumán. Michael is feltűnt időnként ezek alatt a felvételek alatt olykor, és egyszer hozott egy demot, amin ő és Freddie Mercury énekelt. Michael verte a snare-t es kiabált, Mercury meg a mikrofonnál énekelt (State of shock), David Williams gitározott, csodás volt. Kiváló demo, tele rock-kal, egyszerűen gyönyörű, tele élettel. Michael-nak nem tetszettek az addigi mixek, úgyhogy megkért hogy mixeljem meg. Nem sokat csináltam rajta, olyan gyönyörű volt, talán 4 percnyi munka volt. Michael hazavitte és írt egy üzenetet, 5 csillaggal, hogy mindenre emlékezni fog, amit ezen csináltál. Én aztán el is felejtettem, míg 6 hónappal később M a végleges változatot M.Jaggerrel, ami egy teljesen új felvétel volt. Azonban Bruce (Swedien) felhivott, hogy megkérdezze, milyen isntrukcioim voltak az eredeti felvételen.
A munkám annyira tetszetr M-naky hogy elhívott a házába 1985-ben és másfél éven át ott ültünk ketten, Michael irta a dalokat, amikből demókat csináltunk a készülő Bad albumra, olyanokat, amik a vázát alkották annak, amit a végső sessionre vinni akart, azon dolgoztunk, hogy a groove, hangszerelés es a vokál is a helyén legyen, éppen úgy, ahogy elképzelte, a basszus, stb. És rávett, hogy játszak, basszust, dobon, és mivel nem.szerettem a keyboardok hangmintáit, amit a legtöbben használtak, a saját sample-jeimet készítettem el. Béreltem egy gitárt, stb. 1986 elején Michael megkezdte a munkát az albumon Quincyvel, így az en munkám itt véget ért. De M azt mondta, hogy a következő albumán producer leszek.
Michael 2 albuma között elkészítettem Madonna Like a Prayer albumát, amin a munka egyre jobban közelített a hangmérnökitől a produceri munka felé. 2 zenekarnál is közben már producer voltam 1-1 albumon. Így mire Michael készen állt már nekem is megvolt a gyakorlatom és nem éreztem a felelősség súlyát annyira. A stressz, hogy nem Quincy Jones Michael producere, hanem én, már nem volt ott, egyreszt, mert tudtam mit akarok,másrészt mert nagyon szoros volt a kapcsilatunk Michaellel, elvégre másfél éven át kettesben dolgoztunk. Es abban a másfél évben nem volt semmi más dolga, csak ez. Egy nagyon szabad időszak volt az számára. Így mielőtt elkezdtük a munkát a Dangerous-ön is már nagyszerű volt a kapcsolatunk, így nem voltak félelmeim.
Amikor a Dangerous-t befejeztük megépítettem a saját stúdiómat, az első ottani munkám Daivid Bearwald Triage albuma volt, ambíciózus anyag. Amikor elkészült, a kiadótól felhívtak, hogy nagyon tetszett a munkám. Mivel épp volt egy kis szünet a munkáimban, David felvetette, hogy mi lenne ha összeülnénk csütörtök esténként és zenélnénk? Elneveztük Thusday Night Music Club-nak. 5en mindenféléket kitaláltunk és volt, ami albumokra kerültek, és volt, ami túl vad es experimental volt, hogy kiadjuk. Kevin elhozta a barátnőjét, Sheryl Crowt, aki keyboard-on játszott akkoriban Kevin Live Bandjében. 6 óra alatt összedobtunk egy dalt, es Sheryl hangja nagyon tetszett, valódi rock hang, bár ő talán nem ért egyet. Én mindig az olyan hangokat szerettwm, amik egy történetet mesélnek el, nem azokat, amik "jól énekelnek". A történelem is azt igazolja, hogy az emlékezetes énekesek nem.feltétlenül énekeltek "kiválóan". És ezt valahogy elfelejtettük. De szerintem a történelem újra igazolni fogja, hogy a maradandók a 60as évek és 2016 között sem a "nagyszerű" enekesek tökéletes vibratoval. Nem a technikával törődnek, hanem a szívvel es a történettel. Es Sheryl is ilyen.
Az album több mint 10 millio példányban kelt el, 1992ben egy sajátos hanzgást képviselt, a pályán kívülről érkezett.
Minden nagy LA stúdióban dolgoztam. Az én felszerelésem nem volt túl nagy, épp elég. Sokszor a konzolt sem használtam, béreltem cuccokat, a végén azt kérdeztem, miért is vagyok ott.
Szerintem ha több ember foglalkozik zenével, az jó. De van egy hátránya. Ha visszamegyünk a 20as évek amerikájába, minden házban tudott valaki hangszeren játszani: zongorán ,gitáron... ebéd után összeverődtek és népdalokat játszottak, mindenki énekelt a templomban. A rock-korszakkal ez elveszett. Minden zenész isten-szerű alak lett. Ebben én sosem hittem. A jó hangot es a jó dalokat szerettem. A koncertek hozták ezt az istenítés jelenséget. En ezért is nem.jártam koncertekre, a lemezeknél nem volt meg az elválasztottság/elazigeteltség érzés zenész és közönség között. Az tehát jó, hogy a zene visszatér az emberek házaiba.
De ezzel nem.szabad elveszíteni azt a rikta, kivételes tehetséget, aki több, mint mi, ahogy játszunk a benjo-n. Szükségünk van Hank Williams-re, miközben mi benjozunk, szükségünk van Michael Jacksonra, miközben mi a szintetizátoron próbáljuk a dobmintákat.
A zene üzleti oldala is megváltozott es elvette a hatalommal bíró nagy sztárokat. Szerintem nem tetszett nekik, hogy a zenészek csinálják az üzleti részt es hatalmat szereztek. A mai énekesek az üzletemberek irányítása alatt vannak. Ez korábban nem így volt.
Ma millió ember dobál össze dalokat, kész-félkész felvételeket. Az üzeltemberek meg csak körbejárnak és kiválasztanak egyet-egyet. Mint egy lottósorsolás. Csak kislemezek mennek. Ha egy művesz nagyobbra nő, a következő albumon elnyomhatják... állítólag ez megy... Nem akarnak még egy Michael Jacksont, annyi hatalommal. Vagy egy Prince-t, aki zúgolódik a jobb szerződésért.
Keresd a művészt. A valódit. Ne azt, akiről mások mondják, hogy az. Nézz körül: ki gondolkodik másként. Ki az aki olyan, mintha a Marsról jött volna, a gondolkodásmódjával. Mint amikor az ember még diák: csinálsz valamit,és úgy hallod, hogy működik: ki az,aki azzal jön, hogy ezt már milliószor hallottam, miért nemcsináljuk másként? Az a művész.
Minden diáknak meg kell isnernie a felszerelést, mi hogy működik, és le kell rázniuk a rajongást. Egy profi nem rajonghat. Akkor tud az ember felismerni művészeket és támogatni őket a munkájával.
Keresni kell az új üzleti modelleket, mert most nincs ilyen. Van a.streamelés, ami minden zenével foglalkozónak nagy probléma. Keresni kell a művészt, az üzelti modellt és az új rendszert, amit magukkal hoznak. A mainstreamet kell figyelni, ami összehozza és egyesíti az embereket, nem ami szétszabdalja őket kis skatulyákba. Mert ez is az üzletemberek műve: kultiváltak embereket és ezzel szembefordították a közönséget. Azokat kell keresni, akik összehozzák az embereket. Erre kell figyelni és ha jó érzés, csatlakozni hozzájuk és erősíteni őket.
