Fordította: Sz. Agnes
VIBE: Milyen érzés olyanok eladási számaival versenyezni, mint az N’Sync és Britney Spears, akik akkor születtek amikor te már a csúcson voltál?
MJ: Ez ritkaság. Volt már No. 1. dalom ’69-ben, ’70-ben is, és még 2001-ben is a listák első helyére léptem. Nem hiszem, hogy ezt bármelyik másik előadó felsorolhatná így. Nagy megtiszteltetés. Boldog vagyok, és nem tudom mi mást mondhatnék még ezen kívül. Örülök, hogy az emberek elfogadják, amit csinálok.
VIBE: Mit gondolsz a jelenlegi R&B helyzetről?
MJ: Nem kategorizálom a zenét. A zene az zene. Az R&B ugyanúgy megváltoztatta a világot, mint a rock ’n roll. Ez mindig így volt, Fats Dominotól Little Richardon át Chuck Berry-ig. Hogy is diszkriminálhatnánk? Ez az, ami – jó zene, tudod.
VIBE: Érzed a hip-hopot?
MJ: Sok mindent szeretek belőle. NAGYON sok mindent. Szeretem a zenét. De a táncot már nem annyira. Olyan, mintha aerobikoznának. (nevet)
VIBE: Hogyan határoztad el, hogy az Invincible album egyik dalában, az Unbreakable-ben szerepelteted Biggie-t?
MJ: Ez valójában nem az én ötletem volt. Az ötlet Rodney Jerkinsé, aki az album író/producere volt. Azt én találtam ki, hogy tegyünk rap betétet a dalba, és ő azt mondta: „Tudom, ki az, aki tökéletes erre – Biggie”. Beletette és tökéletesen működött.
VIBE: Miért Jay-Z-t választottad az első kislemez, a YRMW remixelésére?
MJ: Mert ő menő, újdonság, és mert a gyerekekkel van. A gyerekek szeretik a munkáit. Belefúródott a popkultúra idegeibe. Jó érzékkel csinálta.
VIBE: Milyen érzés volt fellépni a NY ’97 Hot Summer Jam koncerten, mint Jay-Z vendége?
MJ: Én csak megjelentem és megöleltem őt. A közönség viharos tapsban tört ki, és dübörgött, ez nagyon, nagyon kedves üdvözlés volt, és én boldog voltam. Nagyszerű érzés volt – a szeretet, a SZERETET.
VIBE: Kellemetlen látni azt, hogy olyanok kelnek versenyre veled, mint Usher, Sisqo, Ginuwine, vagy éppen a Destiny's Child?
MJ: Én egyáltalán nem bánom. Ezek az előadók az én zenémen nőttek fel. Ha olyasvalaki zenéjén nősz fel, akit csodálsz, hajlamos vagy rá, hogy őt utánozd. Úgy akarsz kinézni és úgy akarsz öltőzni, mint ő. Mikor kicsi voltam, én voltam James Brown és én voltam Sammy Davis Jr, szóval megértem. Ez nekem egy bók.
VIBE: Amikor a THRILLER és az OFF THE WALL albumokat vetted fel, már akkor tudtad, hogy időtlen klasszikusokat csinálsz?
MJ: Igen, nem önteltségből, de igen. Mert ha hallom, akkor tudom, hogy jó anyag, és melodikusan, hangzásbelileg és zeneileg annyira mozgásban van. Megtartja az ígéretét.
VIBE: Gondolod, hogy az emberek manapság jobban elfogadják a feketét zenéjét?
MJ: Azt hiszem, az emberek az idők kezdetétől elfogadták a fekete zenét, kezdve a néger egyházi zenétől. Ma a piac csak elfogadja a tényt, hogy ilyen a hangzás. Britneytől az N’Sync-ig R&B-t játszanak. Barry Gibb, a BeeGees-től is azt mondta nekem (utánozza a brit akcentust): „Ember, mi R&B-t játszunk.”. Azt mondtam, Barry, nem kategorizálom, de ez nagyszerű zene. Tudom, honnan jött ez neki. Szeretem a nagyszerű zenét – nincsenek sem színei, sem határai.
VIBE: Úgy tűnik, élvezed az életet, mint egyedülálló szülő.
MJ: Sosem volt túl sok móka az életemben. Ez az igazság. Mert itt vagyok én, a nagy kölyök, és most elkezdtem látni a világot az igazi fiatalság szemein keresztül. Többet tanulok én tőlük, mint ők tőlem. Folyamatosan új dolgokat próbálok ki, és tesztelem rajtuk, mi működik, és mi nem. A gyermekek a legjobb bírák, ha megfigyelnek valamit. Ezért olyan sikeres a Harry Potter – mert családorientált mozi. Ezt nem szabad elrontani. Mind széles körű közönséget akarunk, és ez az amiért nem teszek olyan dolgokat a dalszövegekbe, ami bánthatja a szülőket. Nem akarok ilyen lenni. Nem erre vállalkoztunk. Anya és Joseph sem mondana ilyesmt.
VIBE: Milyen zenét hallgat Prince és Paris?
MJ: Hallgatják az én zenémet, és szeretik a klasszikusokat, ami mindenhol hallható a farmon. Szeretnek minden jól tánczenét.
VIBE: A saját tapasztalataid alapján hogy éreznél, ha a gyermeked pop ikonná válna?
MJ: Nem tudom, hogyan tudnák ők ezt elfogadni. Ez nehéz ügy. Igazán nem tudom. Nehéz ez, ugyanis a legtöbb híresség gyermeke önmagát elpusztítva végzi be, mert nem tudják felülmúlni a szülő tehetségét. Az emberek folyton azt kérdik Fred Astaire Jr-tól: „Tudsz táncolni?”, és nem tud. Az apja egy tánczseni volt, de ő nem érez semmiféle ritmust. Ez nem kéne, hogy az ő vállát nyomja. Mindig azt mondom a gyermekeimnek: „Nem kell énekelned, nem kell táncolnod. Légy az, aki lenni akarsz, mindaddig amíg ezzel nem bántasz másokat. Csak ez a fontos.”
VIBE: Kik azok – múltbeliek vagy jelenlegiek – akik inspirálnak?
MJ: Stevie Wonder egy zenei prótéfa. Minden korai Motown-előadó. A Beatles összes dala. Megőrülök Sammy Davis Jr-ért és Charlie Chaplinért, Fred Astaire-ért, Gene Kelly-ért, Bill "Bonjanles" Robinsonért – az igazán szórakoztató, valódi dolgokért, amik nem csak reklámfogásból és showelemekből állnak. Annyi csodálatos énekes van – Whitney Houston, Barbara Streisand, Johnny Mathis. Akiknek valódi stílusuk van. Csak egy sort hallasz, de már tudod ki énekli. Nat „King” Cole nagyszerű. Marvin Gaye, Sam Cookey – nevetségesek. (mi?! Mike tényleg ezt mondta?!?)
VIBE: Hogyan vettél részt a hírességek válogatásában 30. Anniversary special fellépésre?
MJ: Egyáltalán nem vettem részt benne.
VIBE: Hogy voltál képes csak úgy útjára engedni egy olyan nagy és különleges dolgot?
MJ: Bíztam benne.
VIBE: Mit tapasztaltál szeptember 11-én?
MJ: New York-ban voltam, (a szeptember 7-i és 10-i Madison Squere Gardeni fellépés után.) és felhívott egy szaúd-arábiai barátom, hogy Amerikát megtámadták. Figyelni kezdtem a híreket és láttam az ikertornyokat összedőlni, és azt mondtam „Ó, Istenem”. Lekiáltottam a hotel előcsarnokába az embereknek: „Mindenki menjen ki, kifelé!” Marlon Brando volt az egyik végén, a másikon pedig egy testőr. Mindannyian odafönt voltunk, Elizabeth Taylor pedig egy másik hotelben. Beugrottunk a kocsiba, de ott volt pár lány, akik az előző esti shown is ott voltak, és dörömböltek az ablakon, és sikítozva futottak az utcán. A rajongók olyan hűségesek. Elbújtunk New Yersey-ben. Hihetetlen volt – halálra rémültem.
VIBE: Ha már mindenből eleged van, mit teszel, hogy felfrissülj?
MJ: Szeretem a vizeslufi csatákat. Van egy vizeslufi erődünk, és van piros csapatunk meg kék csapatunk. Van parittyánk és lövegeink, és akkor van vége a játéknak, ha már csuromvizes vagy. Van egy időmérő, és az nyer aki a legtöbb pontot szerzi. Ha sportolni kezdek valamit, nevetnem kell. Nem kosarazom és nem golfozok. A kosarazás nagyon versenyszerű, csakúgy mint a tenisz – dühbe jössz tőle. Úgyhogy nem csinálok ilyesmit. Inkább valami terápiás hatásút. Szeretem a szórakoztató parkokat, az állatokkal való foglalkozást, ilyesmiket.
VIBE: Van olyan elképzelésed, hogy mit szeretnél még látni életedben?
MJ: Szeretnék látni egy nemzetközi gyermekünnepet, ahol megbecsüljük a gyermekeinket, mert a családi egység megtört. Van Anyák Napja és van Apák napja, de gyermeknap nincs. Ez olyan sokat jelentene. Valóban sokat. Mint a világbéke. Remélem, a következő generáció már egy békés világot fog látni, nem azt, ahogy most mennek a dolgok. VIBE: Vált valaha is az éneklés mókázásból kemény munkává?
MJ: Az mindig mókás. Ha nem vagyok éppen fizikailag beteg, akkor mindig élvezem. Még mindig szeretem.
VIBE: Sokan közülünk úgy látnak téged, mint egy történelmi figurát, egy újítót, aki olyan alapokat rakott le, amelyek még mindig léteznek. Hová tart most Michael Jackson?
MJ: Köszönöm, köszönöm. Nagyon szeretem a filmet, üttörő és újító szeretnék lenni a filmvilágban – írni, rendezni, producer lenni, hogy hihetetlen jó mozikat hozzak létre.
VIBE: Milyen filmeket? Forgatókönyveket keresel?
MJ: Igen, de még semmi sincs befejezve.
VIBE: Még mindig magányos vagy?
MJ. Persze. Ha a színpadon vagyok, ott jól érzem magam. De lehet egy házad teli emberekkel, ha belül vagy magányos. Nem panaszkodom, mert azt hiszem, ez a munkám szempontjából jó.
VIBE: Mondj valamit a Speechless keletkezéséről. Nagyon kedves dal.
MJ: Meg fogsz lepődni. Egy pár gyerekkel voltam Németországban és épp nagy vizeslufi csatában voltunk – komolyan mondom – és a csata után olyan boldog voltam, hogy felszaladtam a házuk lépcsőjén és megírtam a Speechlesst. A mókázás nagyon inspiráló. Utálom ezt mondani, mert ez egy nagyon romantikus dal. De volt ez a csata és megírtam a dalt. Boldog voltam és ezt teljes egészében beleírtam a dalba. Úgy gondoltam, elég jó lesz az albumra. A boldogságból jött a varázslat, a csodálkozás és a kreativitás.
VIBE: Gyűjtesz valamit?
MJ: Shirley Temple-lel bármit szeretek csinálni , a kis Rascals-okkal, és a Three Stooges-szel. Szeretem Curly-t. Annyira szeretem, hogy írtam neki egy könyvet. Felvettem a kapcsolatot a lányával és együtt megírtuk.
VIBE: Van valami, amit el szeretnél mondani a VIBE olvasóinak?
MJ: Szeretem Quincy Jonest. Tényleg. És azt is szeretném elmondani az olvasóknak, hogy ne ítéljenek meg senkit annak alapján amit olvasnak vagy hallanak róla, csak annak alapján amit az illető saját szájából hallanak. Olyan sok szenzációhajhász pletyka van. Nem szabad bedőlni nekik, förtelmesek. Szeretném összegyűjteni az összes pletykaújságot és elégetni őket. Akarom, hogy ezt megírd! Némelyikük megpróbálja palástolni, de attól még pletykaújságok maradnak.
VIBE: Végül, hogyan vezeted le a kreativitásodat?
MJ: Nem erőszakolom, hagyom, hogy a természet megtegye a magáét. Nem ülök le a zongorához azt gondolva, hogy most megírom a világ legeslegjobb dalát. Ez nem így megy. Ez egy olyan dolog, ami megadatott. Hiszek abban, hogy van odafönt valami, ami már akkor létezett mielőtt megszülettél, és csak belecsöppen a fejedbe. Ez a legspirituálisabb dolog a világon. Amikor jön, egész kíséretével jön, a húrosokkal, a basszussal, a dobokkal, a szöveggel, és te csak az eszköz vagy, aki közvetíti, a csatorna. Néha úgy érzem, bűn odaírni a dalokhoz, hogy „írta MJ” – mert mindez a mennyekben már létezett. Ahogy Michaelangelo mondta, mikor volt az a hatalmas fejtett olasz márványa: „Benne alszik az alak”. Volt kalapácsa és vésője, és kiszabadította. De az már előtte ott volt. Már előtte ott volt.
